2026. VIII. évfolyam 10. szám
Letöltés
None
DOI: 10.37371/KEP.2026.10.2

A Közbeszerzési Döntőbizottság D.155/16/2026. számú döntése

A Közbeszerzési Értesítő Plusz jelen számában ismertetett egyik jogeset érinti azt a kérdést, hogy hogyan kell igazolni a kapacitást nyújtó szervezet árbevételével kapcsolatos előírást természetes személy esetében, valamint azt, hogy a hiánypótlás magában foglalja-e jogértelmezési kérdések kezelését. A továbbiakban bemutatásra kerül egy, a túlzó alkalmassági követelmény előírásával kapcsolatos döntés, továbbá a Döntőbizottság azon határozata, amely szerint árindokolás-kérés keretében a szerződéssel kapcsolatos teljesítőképesség nem vizsgálható.

A jogorvoslati üggyel érintett tárgyak: a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény (a továbbiakban: Kbt.) 114. § (11) bekezdésnek való megfelelést az ajánlattevő nem kizárólag árbevételi, hanem egyéb dokumentum benyújtásával is igazolhatja.

Tényállás

Az ajánlatkérő a Kbt. Harmadik Része alapján irányadó szabályok alkalmazásával a Kbt. 112. § (1) bekezdés b) pont szerinti nyílt közbeszerzési eljárást indított építési beruházás tárgyában. Az ajánlatkérő a felhívásban az alábbi értékelési szempontokat határozta meg.

  1. Teljes nettó vállalkozói díj (a teljes építési) 70
  2. Többlet jótállási idő (a vállalt többlet jótállási idő hónapokban kifejezve, 36 hónap + min 0, max. 24 hónap) 10

3.1. Az M/1.1. alkalmassági követelményre bemutatott szakember építési szakterületen szerzett többlet szakmai gyakorlata (hónapokban, min. 0 - max. 36 hónap) 10

3.2. Az M/1.2. alkalmassági követelményre bemutatott szakember építmény gépészeti szakterületen szerzett többlet szakmai gyakorlata (hónapokban, min. 0 - max. 36 hónap) 10

A közbeszerzési eljárás a Kbt. 114. § (11) bekezdése szerint fenntartott eljárás volt. Az ajánlatkérő ezzel kapcsolatban részletezte a felhívásban, hogy alkalmazni kívánja a Kbt. 114. § (11) bekezdését, mely szerint fenntartott szerződést kíván kötni és a rendelkezésnek való megfelelést a közhiteles nyilvántartásban elérhető beszámolóból ellenőrzi elsődlegesen. Amennyiben a beszámoló nem elérhető a közhiteles nyilvántartásban, abban az esetben árbevételi nyilatkozatot kér csatolni az ajánlattevők, kapacitást nyújtó szervezetek, illetve alvállalkozók részéről. Az ajánlatkérő rögzítette a felhívásban azt is, hogy fenntartja a jogot arra, hogy az árbevételi nyilatkozat mellett egyéb dokumentumot (pl.: főkönyv, bevallás) is bekérjen a nyilatkozat alátámasztására. Az ajánlatkérő a közbeszerzési dokumentumok körében az ajánlattevők rendelkezésére bocsátotta az ajánlattételhez szükséges általános tudnivalókat tartalmazó útmutatót, amelyben előírta, hogy az ajánlattevőknek ajánlatuk részeként elektronikus űrlap útján kell nyilatkozniuk a Kbt. 65. § (7) bekezdés szerinti, kapacitást biztosító szervezet igénybevételéről. Az ajánlatkérő előírta, hogy nemleges válasz esetén is szükséges nyilatkozni. Az ajánlattételi határidő lejártáig 7 ajánlat érkezett a közbeszerzési eljárásban. Ajánlatot nyújtott be a kérelmező is. A kérelmező ajánlata részeként benyújtotta az elektronikus űrlapot, amelyben nyilatkozott arról, hogy az alkalmasság igazolásához a Kbt. 65. § (7) bekezdése alapján kapacitást nyújtó személyre kíván támaszkodni. A kérelmező az ajánlatában az eljárást megindító felhívásban előírt alkalmassági előírások vonatkozásában bemutatott szakembereket érintően nyilatkozott, hogy H. A. szakember jogviszonya megbízási szerződés keretében áll fenn, ezen túlmenően csatolta H. A. szakember szakmai önéletrajzát, amelyben munkáltatóként a B. C. Kft. volt megjelölve. A szakmai önéletrajz utolsó oldalán szerepelt H. A. szakember rendelkezésre állási nyilatkozata. A kérelmező az ajánlatában nyilatkozott, hogy H. A. szakembert a 3.1. értékelési részszempont szerinti szakemberként nevezte meg (M/1.1 alkalmassági pont). A kérelmező ajánlatában szerepelt a Kbt. 66. § (2) bekezdés szerinti nyilatkozat, amelyben a kérelmező kijelentette, hogy az eljárást megindító felhívásban és a közbeszerzési dokumentumokban foglalt valamennyi formai és tartalmi követelmény, utasítás, kikötés és műszaki leírás gondos áttanulmányozását követően - a Kbt. 66. § (2) bekezdése alapján - az eljárást megindító felhívásban és a közbeszerzési dokumentumokban foglalt valamennyi feltételt megismerte, megértette és azokat fenntartások és korlátozások nélkül jelen nyilatkozattal elfogadja. Az ajánlatkérő a kérelmező ajánlatának áttekintését követően hiánypótlási felhívást küldött a kérelmező részére, amelyben a következőket kérte. 1. A kérelmező felvilágosítás keretében tisztázza, hogy H. A. szakember milyen módon kerül bevonásra a teljesítés során. Nevezett személy a B. C. Kft. képviseletében eljárva (tehát a társaság lesz az alvállalkozó, aki delegálja a szakembert), egyéni vállalkozói minőségben vagy egyéb módon (pl: adószámos magánszemély) kerül bevonásra a teljesítés során? 2. Az ajánlatban nem szerepel az M.1.1) alkalmassági követelmény igazolására megajánlott H. A. szakember - szerződésben, előszerződésben vagy más formában vállalt - kötelezettségvállalását tartalmazó okirat, amely alátámasztja, hogy a szerződés teljesítéséhez szükséges erőforrások rendelkezésre állnak majd a szerződés teljesítésének időtartama alatt. Az ajánlatkérő kérte becsatolni a Kbt. 65. § (7) bekezdés szerinti - szerződésben, előszerződésben vagy más formában vállalt - kötelezettségvállalását tartalmazó okiratot, amely alátámasztja, hogy a szerződés teljesítéséhez szükséges erőforrások rendelkezésre állnak majd a szerződés teljesítésének időtartama alatt. 3. Az ajánlatkérő rámutatott, hogy a felhívásban előírta azt, hogy a szerződés a Kbt. 114. § (11) bekezdés szerint fenntartott, továbbá arról is rendelkezett a közbeszerzési dokumentumokban, hogy alkalmazni kívánja a Kbt. 114. § (11) bekezdését, amely szerint fenntartott szerződést kíván kötni. Meghatározta azt is, hogy az ajánlatkérő a rendelkezésnek való megfelelést a közhiteles nyilvántartásban elérhető beszámolóból ellenőrzi elsődlegesen. Amennyiben a beszámoló nem elérhető a közhiteles nyilvántartásban, abban az esetben árbevételi nyilatkozatot kér csatolni az ajánlattevők, kapacitást nyújtó szervezetek, illetve alvállalkozók részéről. Az ajánlatkérő kiemelte azon előírást, mely szerint fenntartja a jogot, hogy az árbevételi nyilatkozat mellett egyéb dokumentumot (pl.: főkönyv, bevallás) is bekérjen a nyilatkozat alátámasztására. Rámutatott, hogy a kérelmező ajánlatában nem csatolta a saját magára vonatkozó, továbbá az alvállalkozók (kapacitás szervezetek), szakemberek Kbt. 114. § (11) bekezdés szerinti nyilatkozatát az előző évi (2025.) teljes nettó árbevételéről, figyelemmel arra, hogy sem az ajánlattevő, sem a kapacitás szervezet 2025. évi beszámolója a közhiteles nyilvántartásból nem érhető el. Az ajánlatkérő a hiánypótlás keretében kérte csatolni a kapacitás szervezet és az ajánlattevő Kbt. 114. § (11) bekezdés szerinti nyilatkozatát az előző évi (2025.) teljes nettó árbevételéről. A kérelmező a hiánypótlási felhívásra adott válaszához csatolva megküldte H. A. szakember javított szakmai önéletrajzát, amelyben munkáltatóként a kérelmező lett megjelölve. Csatolta H. A. szakember, mint a Kbt. 65. § (7) bekezdés szerinti kapacitást nyújtó személy rendelkezésre állási nyilatkozatát és aláírási nyilatkozatát. A kérelmező mellékelte továbbá a kérelmező 2025. évben elért nettó árbevételét tartalmazó nyilatkozatát, továbbá a kérelmező 2025. évi főkönyvi kivonatát. Az összegezés szerint az eljárás eredményes volt. Az ajánlatkérő a bírálat során megállapította, hogy a kérelmező ajánlata érvénytelen lett a Kbt. 73. § (1) bekezdés n) pont alapján, mert az egyéb módon nem felelt meg az ajánlati, ajánlattételi vagy részvételi felhívásban és a közbeszerzési dokumentumokban, valamint a jogszabályokban meghatározott feltételeknek, ide nem értve a részvételi jelentkezés és az ajánlat ajánlatkérő által előírt formai követelményeit. Az ajánlatkérő az érvénytelenség indokaként megjelölte, hogy a kérelmező ugyan eleget tett a hiánypótlási felhívásban foglaltaknak, azonban az az alábbi hibában szenved. A kérelmező az ajánlatában nem csatolta a saját magára vonatkozó, továbbá az alvállalkozók (kapacitás szervezetek), szakemberek Kbt. 114. § (11) bekezdés szerinti nyilatkozatát az előző évi (2025.) teljes nettó árbevételéről, figyelemmel arra, hogy sem az ajánlattevő, sem a kapacitás szervezet 2025. évi beszámolója a közhiteles nyilvántartásból nem érhető el. A kérelmező az ajánlatában H. A. szakembert az M.1.1. alkalmassági követelmény igazolására kapacitás szervezetként kívánta igénybe venni, azonban a hiánypótlási felhívás ellenére nem csatolta a Kbt. 114. § (11) bekezdés szerinti nyilatkozatát az előző évi (2025.) teljes nettó árbevételéről. A hiánypótlási felhívás elmulasztására tekintettel H.A szakember kapacitás szervezet vonatkozásában nem állapítható meg a Kbt. 114. § (11) bekezdésnek való megfelelőség. A kérelmező ajánlata erre tekintettel a Kbt. 73. § (1) bekezdés n) pontja alapján érvénytelennek minősül.

A jogorvoslati kérelem

A kérelmező a jogorvoslati kérelemben ajánlata érvénytelenné nyilvánítása jogszerűtlenségét állította és ezzel kapcsolatos kifogásait 3 kérelmi elemben terjesztette elő. Az 1. kérelmi elemben megsértett jogszabályhelyként megjelölte a Kbt. 114. § (1) bekezdését és előadta, hogy „A Kbt. 114. § (11) bekezdés értelmében az ajánlatkérő fenntartott szerződést köthet olyan ajánlattevővel, amelynél az előző évi nettó árbevétel meghatározott hányada védett foglalkoztatásból vagy szociális vállalkozásból ered. E rendelkezés szövegéből, rendszertani elhelyezéséből és céljából egyértelműen következik, hogy az az ajánlattevő gazdasági szereplőre vonatkozik. Mindebből következik, hogy az ajánlatkérő contra legem, a Kbt. szövegét és célját figyelmen kívül hagyva követelt teljesíthetetlen nyilatkozatot, amelynek elmulasztását jogellenesen értékelte az ajánlat érvénytelenségeként. A 2. kérelmi elemben megsértett jogszabályhelyként megjelölte a Kbt. 71. § (1) bekezdését. A kérelmező rámutatott, hogy a hiánypótlás során nem mulasztott, hanem annak nem tudott eleget tenni, mivel természetes személytől a Kbt. 114. § (11) bekezdés szerinti nyilatkozat nem szerezhető be. Kérte annak figyelembevételét, hogy a hiánypótlás keretében csatolta a saját árbevételét igazoló dokumentumot, azonban a kapacitásnyújtó magánszemély vonatkozásában az előírt irat fogalmilag nem állítható ki. Álláspontja szerint az ajánlatkérőnek ebben az esetben nem az automatikus érvénytelenítés, hanem a kérelmező jogi álláspontjának érdemben való elbírálása lett volna a kötelezettsége. A Kbt. 71. § (1) bekezdése értelmében az ajánlatkérő köteles hiánypótlási lehetőséget biztosítani és e kötelezettség magában foglalja azt is, hogy a hiánypótlás során felmerülő jogértelmezési kérdéseket érdemben kell kezelni, nem pedig azokat egy egyszerű nem teljesítette megállapítással elintézni. A 3. kérelmi elemben megsértett jogszabályhelyként megjelölte a Kbt. 69. § (2) bekezdését és előadta, hogy az ajánlatkérő az összegezésben a Kbt. 73. § (1) bekezdés n) pontját jelölte meg érvénytelenítési jogcímként, amely az általános, egyéb módon nem felel meg fordulat. E jogcím alkalmazása kizárólag akkor jogszerű, ha az érvénytelenségre nem vonatkozik más, speciálisabb rendelkezés. Az ajánlatkérő indokolása szerint az érvénytelenség oka a Kbt. 114. § (11) bekezdés szerinti feltételnek való nem-megfelelés. Ha ez az érv egyáltalán elfogadható lenne, akkor a megfelelő jogcím a Kbt. 73. § (1) bekezdés d) pontja lett volna (alkalmassági feltételeknek való meg nem felelés), nem az n) pont. A jogcím téves megjelölése sérti a Kbt. 69. § (2) bekezdés szerinti indokolási kötelezettséget, és megakadályozza a kérelmezőt abban, hogy az érvénytelenítési döntéssel szemben hatékonyan védekezhessen.

Az ajánlatkérő észrevétele

Az ajánlatkérő a jogorvoslati eljárás során benyújtott észrevételében előadta, hogy a kérelmező téves jogi álláspontra helyezkedik, amikor azt állítja, hogy a Kbt. 114. § (11) bekezdés kizárólag az ajánlattevő szervezetekre alkalmazható és a rendelkezés természetes személyekre nézve értelmezhetetlen. Hivatkozott a felhívás VI.3.9) pont 8. alpontjára, amelyben előre lehetővé tette kiegészítő igazolási módként, hogy ha a beszámoló nem elérhető, nyilatkozatot követel meg az érintett szervezetektől. Ezzel a Kbt. 114. § (11) bekezdés szerinti előző évi árbevétel ajánlatkérő által elfogadott igazolási módját előre egyértelműen rögzítette a közbeszerzési dokumentumokban. Kérte továbbá annak figyelembevételét, hogy a kérelmező ajánlata részeként csatolta a Kbt. 66. § (2) bekezdés szerinti nyilatkozatát, amelyben nyilatkozott arról, hogy a kiírás feltételrendszerét kifejezetten elfogadja és tudomásul veszi. A 2. kérelmi elemmel kapcsolatban előadta, hogy a Kbt. 71. § (1) bekezdésből nem következik olyan általános kötelezettség, amely szerint az ajánlatkérő minden esetben korlátlan számú újabb hiánypótlást volna köteles biztosítani. A Kbt. 71. § szerinti újabb hiánypótlási kötelezettség kizárólag abban az esetben áll fenn, ha az ajánlatkérő a korábbi hiánypótlási felhívásban nem szereplő hiányt észlel. Előadta továbbá, hogy a kérelmező ajánlata tekintetében az érvénytelenségi jogcímét fenntartja.

A Döntőbizottság döntése és annak indokai

A Döntőbizottság a jogorvoslati kérelemmel érintett közbeszerzési eljárás megindítása napján hatályos anyagi jogi rendelkezések alapján folytatta le a vizsgálatot és hozta meg érdemi döntését az alábbiak szerint. A Döntőbizottságnak az 1. kérelmi elem körében eljárva abban a kérdésben kellett döntést hoznia, hogy az ajánlatkérő megsértette-e a Kbt. 114. § (11) bekezdését azzal, hogy a kérelmező részére küldött hiánypótlási felhívásban H. A. szakember (mint kapacitást nyújtó) tekintetében is kért árbevétellel kapcsolatos nyilatkozatot. A Döntőbizottság a Kbt. 65. § (7) bekezdésével kapcsolatosan kialakult joggyakorlatot érintően rámutatott, hogy a Kbt. szabályozási rendszere lehetővé teszi, hogy az ajánlattevő szervezetek más szervezet vagy személy kapacitására támaszkodva feleljenek meg a közbeszerzési dokumentumokban előírt alkalmassági feltételnek. A Kbt. 65. § (7) bekezdés kifejezetten nevesíti a személyeket is, mint lehetséges kapacitást nyújtókat. A Fővárosi Ítélőtábla több ítéletében is kimondta, hogy magánszemély is lehet kapacitást nyújtó szervezet (3.Kf.27.028/2008/6., Kfv.VI.37.173/2009/4. „Ha az alkalmasság igazolható a teljesítésbe bevonni kívánt szakember megnevezésével, akkor az ezt, a közvetítő erőforrást nyújtó szervezetből nincs jogszabályi alap a természetes személyeket kizárni. A Kbt. nem utal arra, hogy egy gazdálkodó szerv szervezeti szabályozása mögött meghúzódó jogszabályi, felelősségi előírások indokolnák a természetes személy kizárását az utóbbi körből.”) A joggyakorlat kimunkálta azt is, hogy amennyiben a közbeszerzési eljárás a Kbt. 114. § (11) bekezdés szerint fenntartott, akkor e feltétel nem kizárólag az ajánlatkérő, hanem a kapacitást nyújtó szervezet tekintetében is fent kell álljon. Ennek indoka az, hogy az eljárásban valóban csak a kkv szektor képviselői nyújthassanak be ajánlatot. A Döntőbizottság megvizsgálta a jogorvoslattal érintett közbeszerzési eljárás iratait és megállapította, hogy az ajánlatkérő kifejezetten rendelkezett arról, hogy a Kbt. 114. § (11) bekezdés alkalmazásával összefüggésben fenntartja a jogot, hogy az árbevételi nyilatkozat mellett egyéb dokumentumot, például bevallást is bekérjen a nyilatkozat alátámasztására. A felhívás ezen előírása alapján az ajánlattevő szervezetek tudomást szereztek arról, hogy az alkalmassági követelménynek való megfelelés céljából bemutatott, kapacitást nyújtó szervezet/személy a Kbt. 114. § (11) bekezdésének való megfelelést nem kizárólag árbevételi, hanem egyéb dokumentum benyújtásával is igazolhatja. A Döntőbizottság megállapította, hogy a kérelmező az ajánlatában a Kbt. 66. § (2) bekezdés szerint nyilatkozott arról, hogy a közbeszerzési dokumentumokban foglalt valamennyi formai és tartalmi követelményt megismerte és elfogadta. A Döntőbizottság rögzítette, hogy az ajánlatkérő mind a Kbt. szabályozási rendszere, mind a közbeszerzési dokumentumok előírásai alapján jogszerűen kérte a kérelmezőtől a hiánypótlási felhívásban a Kbt. 114. § (11) bekezdés szerinti nyilatkozatot H. A. szakember (mint kapacitást nyújtó) tekintetében. Az ajánlatkérő nem sértette meg a Kbt. 114. § (11) bekezdését. A Döntőbizottság a fentiek alapján a Kbt. 165. § (2) bekezdés a) pont szerint elutasította az 1. kérelmi elemet. A Döntőbizottságnak a 2. kérelmi elem körében eljárva abban a kérdésben kellett döntést hoznia, hogy az ajánlatkérő megsértette-e a Kbt. 71. § (1) bekezdését azzal, hogy nem küldött újabb hiánypótlási felhívást a kérelmező részére, miután a kérelmező a hiánypótlási felhívásban megjelölt, a Kbt. 114. § (11) bekezdés szerinti nyilatkozatot H. A. szakember tekintetében nem küldte meg. A Döntőbizottság megvizsgálta a hiánypótlási felhívást és megállapította, hogy abban az ajánlatkérő egyértelműen megjelölte a hiányt, mely szerint a kérelmező az ajánlatában nem csatolta a saját magára vonatkozó, továbbá az alvállalkozók (kapacitás szervezetek), szakemberek Kbt. 114. § (11) bekezdés szerinti nyilatkozatát az előző évi (2025.) teljes nettó árbevételéről. Az ajánlatkérő kérte, hogy a kérelmező küldje meg a kapacitás szervezet és az ajánlattevő Kbt. 114. § (11) bekezdés szerinti nyilatkozatát az előző évi (2025.) teljes nettó árbevételéről. Az ajánlatkérő a hiánypótlási felhívás e pontjában kifejezetten utalt a felhívás azon pontjára, amelyben előírta, fenntartja a jogot, hogy az árbevételi nyilatkozat mellett egyéb dokumentumot (pl.: főkönyv, bevallás) is bekérjen a nyilatkozat alátámasztására. A Döntőbizottság megállapította, hogy a hiánypótlási felhívás összhangban állt a közbeszerzési dokumentumok előírásaival, az ajánlatkérő kifejezetten olyan dokumentumok megküldését kérte, amelyek megléte szükséges volt az ajánlat érvényessége megállapításához és amelyek bekérése lehetőségét az ajánlatkérő előzetesen rögzítette a közbeszerzési dokumentumokban. A Döntőbizottság megvizsgálta, hogy a kérelmező hogyan teljesítette a hiánypótlási felhívást és megállapította, hogy a kérelmező a hiánypótlásában kizárólag a saját árbevételi nyilatkozatát csatolta, a Kbt. 65. § (7) bekezdés szerinti erőforrást biztosító szakember tekintetében nem igazolta, hogy H. A. megfelel a Kbt. 114. § (11) bekezdés szerinti feltételnek. A Döntőbizottság rámutatott arra, hogy a Kbt. 71. § (6) bekezdés alapján a korábban megjelölt hiány a későbbi hiánypótlás során már nem pótolható, így az ajánlatkérőnek nem volt jogszerű lehetősége arra, hogy a kérelmező részére újabb hiánypótlási felhívást küldjön abból a célból, hogy a Kbt. 65. § (7) bekezdése szerinti szakember tekintetében igazolva legyen a Kbt. 114. § (11) bekezdés szerinti feltétel fennállása. A Döntőbizottság nem fogadta el a kérelmező arra vonatkozó előadását e körben, hogy az ajánlatkérőnek a Kbt. 71. § (1) bekezdés alapján fennállna arra vonatkozó kötelezettsége, hogy a hiánypótlás nem teljesítésével összefüggésben jogértelmezési kérdéseket kezeljen. A Kbt. szabályozási rendszere egyértelmű abban, hogy a hiánypótlás jogintézményének célja az, hogy elősegítse az érvényes ajánlattételt, ez azonban az ajánlatban található hiba, hiányosság kiküszöbölésére terjedhet ki, nem pedig jogértelmezési kérdések megvitatására. A Döntőbizottság a fentiek alapján a Kbt. 165. § (2) bekezdés a) pont szerint elutasította a 2. kérelmi elemet. A Döntőbizottságnak a 3. kérelmi elem körében abban a kérdésben kellett döntést hoznia, hogy az ajánlatkérő megsértette-e a Kbt. 69. § (2) bekezdését azzal, hogy az összegezésben a Kbt. 73. § (1) bekezdés n) pontját jelölte meg érvénytelenítési jogcímként a kérelmező ajánlatát érintően. A Döntőbizottság megvizsgálta az ajánlatkérő kérelmező ajánlata tekintetében eszközölt bírálati cselekményét és megállapította, hogy a kérelmező nem teljesítette a hiánypótlási felhívás azon előírását, amely a kapacitást nyújtó H. A. szakember tekintetében a Kbt. 114. § (11) bekezdés szerinti feltétel igazolásának hiányával volt kapcsolatos. A Döntőbizottság joggyakorlata szerint az árbevétellel összefüggő feltétel a közbeszerzési eljárásban nem minősül sem kizáró oknak, sem pedig alkalmassági feltételnek, hanem az az ajánlat érvényességéhez szükséges egyéb követelmény. Erre figyelemmel az ajánlatkérő jogszerűen nem alkalmazhatta a Kbt. 73. § (1) bekezdés d) pont szerinti érvénytelenségi okot, hanem kizárólag az összegezésben helyesen megjelölt Kbt. 73. § (1) bekezdés n) pontját. Az ajánlatkérő nem sértette meg a Kbt. 69. § (2) bekezdését, amikor az összegezésben a Kbt. 73. § (1) bekezdés n) pont szerinti érvénytelenségi okot állapította meg a kérelmező ajánlatát érintően. A Döntőbizottság a fentiek alapján a Kbt. 165. § (2) bekezdés a) pont szerint elutasította a 3. kérelmi elemet.