A Közbeszerzési Értesítő Plusz jelen számában ismertetett, az Európai Bíróság által meghozott ítélet az ajánlati felhívásban a közbeszerzési eljárás eredményeként megkötendő szerződés teljesítéséhez szükséges alkalmassági követelménnyel foglalkozik. Az ítéletben az Európai Bíróság a közbeszerzésre vonatkozó anyagi jogi európai uniós irányelv egyenlő és megkülönböztetésmentes alkalmassági feltétel előírására vonatkozó követelményét értelmezte, amely szerint ha valamely gazdasági szereplő rendelkezik a letelepedésének helye szerinti tagállam által felvett nyilvántartásba vétellel vagy kiadott engedéllyel, az egy másik tagállamban lefolytatott közbeszerzési eljárás keretében olyan vélelemnek minősül, amely alkalmas arra, hogy ez utóbbi tagállamban élelmiszer‑ellátási és- forgalmazási tevékenységet folytasson. Az Európai Bíróság az ismertetett előzetes döntéshozatali eljárásában az észt nemzeti szerv jogi aktusának érvényességéről hozott döntést, és úgy találta, hogy az észt szerv határozata a belső piac egyik alapjogát, a szolgáltatásnyújtás szabadságát korlátozza.
Az Európai Bíróság C‑6/20. sz. ügyben hozott ítélete[1]
Az ítélettelérintett tárgyak: Előzetes döntéshozatal – Árubeszerzésre irányuló közbeszerzési szerződések – 2004/18/EK irányelv 2. és 46. cikk – A leginkább rászoruló személyeket támogató európai segítségnyújtási alapból finanszírozott projekt – Az ajánlattevők kiválasztásának szempontjai – 852/2004/EK rendelet 6. cikk – A szerződés teljesítésének helye szerinti állam nemzeti élelmiszer‑biztonsági hatósága által elvégzett nyilvántartásba vételre vagy kiadott engedélyre vonatkozó követelmény.
[1] Európai esetjogi azonosító szám: ECLI:EU:C:2021:402.
Az előzetes vitarendezési eljárásban részt vevő felek
Az előzetes döntéshozatal iránti kérelmet a tallini fellebbviteli bíróság (Észtország) terjesztette elő a Sotsiaalministeerium (a továbbiakban: szociális minisztérium) és a Riigi Tugiteenuste Keskus (a továbbiakban: állami támogatást nyújtó szolgáltató központ) közötti folyamatban lévő eljárásban, az eljárásban beavatkozóként részt vett az észt Pénzügyminisztérium. Az Európai Unió Bíróság (a továbbiakban: Európai Bíróság) előtti eljárásban észrevételt nyújtott be az észt kormány és az Európai Bízottság.
Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem
Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem azépítési beruházásra, az árubeszerzésre és a szolgáltatásnyújtásra irányuló közbeszerzési szerződések odaítélési eljárásainak összehangolásáról szóló, 2004. március 31‑i 2004/18/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv 2. és 46. cikkeinek, valamint a bizalomvédelem elvének az értelmezésére vonatkozott. A kérelem kiterjedt továbbá az élelmiszer-higiéniáról szóló, az Európai Parlament és a Tanács 2004. április 29-i 852/2004/EK rendelete 6. cikkének az értelmezésére is. A kérelmet a szociális minisztérium és az állami támogatást nyújtó szolgáltató központ között pénzügyi korrekcióra vonatkozó határozat felülvizsgálata iránt folyamatban lévő jogvita keretében terjesztették elő, amellyel az állami támogatást nyújtó szolgáltató központ elutasította a leginkább rászoruló személyek részére élelmiszersegély beszerzésére és elosztására irányuló projekt keretében a szociális minisztérium által benyújtott támogatás kifizetése iránti kérelmeket.
A tárgyi közbeszerzési eljárásban és az észt tagállami bíróságok előtt felmerült jogilag releváns tények
A szociális minisztérium 2015‑ben, illetve 2017‑ben két, a leginkább rászoruló személyek számára nyújtandó élelmiszersegély beszerzésére irányuló nyílt közbeszerzési eljárást indított, amely eljárások becsült értéke részenként 4 millió euró volt. Az első szerződés keretében eredetileg azt írta elő az ajánlatkérő, hogy az ajánlattevők az alkalmasság feltételeként rendelkezzenek az észt élelmiszerügyi és állategészségügyi hivatal engedélyével, mivel ezen engedélyt szükségesnek ítélte az ajánlatkérő a szerződés teljesítéséhez. A közbeszerzési eljárás során azonban az ajánlatkérő módosította az ajánlati felhívást, és a vonatkozó követelményt az észt élelmiszertörvényben előírt tanúsítvány benyújtásának a kötelezettségével helyettesítették.
A második szerződés keretében az ajánlatkérő szerv eleve megkövetelte az előzőekben említett tanúsítványt. Mindkét közbeszerzési szerződés esetében keretmegállapodásokat írtak alá a három nyertes ajánlattevővel.
Az állami támogatást nyújtó szolgáltató központ a pénzügyi korrekcióról szóló, 2018. október 30‑i határozatával elutasította a szociális minisztérium által benyújtott hozzávetőleg 463 000 euró összeg kifizetésére irányuló kérelmeket.
E kérelmeket az „Élelmiszerek beszerzése és tárolási helyre történő szállítása” projekt keretében nyújtotta be a szociális minisztérium, amely projekt a szociális minisztérium által kiírt a leginkább rászoruló személyeknek szánt élelmiszersegély‑program részét képezte.
Ennek során az állami támogatást nyújtó szolgáltató központ csatlakozott az észt Pénzügyminisztérium által meghozott 2018. szeptember 10‑i végleges könyvvizsgálói jelentésben kifejtett állásponthoz, amelyben arra a következtetésre jutott az észt Pénzügyminisztérium, hogy az a követelmény, hogy az ajánlattevők rendelkezzenek egy észt hatóság által kiállított engedéllyel, vagy hogy Észtországban teljesítsék a tájékoztatásra és engedélyezésre vonatkozó kötelezettségüket, indokolatlanul korlátozó jellegű az Észt Köztársaságtól eltérő tagállamban letelepedett ajánlattevőkkel szemben.
Az állami támogatást nyújtó szolgáltató központhoz benyújtott jogorvoslati kérelmének elutasítását követően a szociális minisztérium keresetet nyújtott be a tallinni közigazgatási bírósághoz, a pénzügyi korrekcióról szóló, 2018. október 30‑i határozat megsemmisítése iránt. A keresetének alátámasztására a szociális minisztérium azt állította, hogy az észt közbeszerzési törvény 41. § (3) bekezdésének való megfelelés érdekében a közbeszerzési eljárást megindító hirdetményben az ajánlattevők alkalmasságának feltételeként elő kellett írni az említett sajátos követelményeket, amelyek meglétét az ajánlattattevőknek igazolniuk kellett, melynek alapján az ajánlatkérő előírhatja, hogy az ajánlattevők igazolják, hogy rendelkeznek a szükséges működési engedéllyel és nyilvántartásba vétellel. Az ajánlatkérő azzal érvelt, hogy a szóban forgó közbeszerzési szerződések teljesítéséhez élelmiszerek tárolására alkalmas raktár vagy Észtországban található szállítóeszköz igénybevétele szükséges. E feltételek teljesítése szempontjából az ajánlattevő élelmiszeripari vállalkozónak minősül, és különösen az észt élelmiszertörvény 8. §‑ának, valamint a 852/2004/EK rendelet 6. cikke (3) bekezdésének megfelelően Észtországban köteles eleget tenni a tájékoztatásra és engedélyezésre vonatkozó kötelezettségeknek. Az ajánlatkérő szervnek ugyanis nincs lehetősége arra, hogy elfogadja az ajánlattevő letelepedési helye szerinti tagállam által kiadott működési engedélyt, mivel az élelmiszeripari ágazatban a működési engedélyek területén a tagállamok között nincs kölcsönös elismerés. A szociális minisztérium szerint az élelmiszertörvényben előírt sajátos követelményekhez kapcsolódó alkalmassági feltételek meghatározása lehetővé tette az ajánlatkérő szerv számára, hogy jogszerűen csökkentse a szóban forgó közbeszerzési szerződések nem megfelelő teljesítésének kockázatát. Az észt élelmiszertörvényben előírt, tájékoztatásra és engedélyezésre vonatkozó kötelezettségek teljesítésének az ellenőrzését az ajánlatkérőnek tehát az ajánlattevők alkalmasságának bírálati szakaszában, nem pedig a szerződések teljesítése során kell elvégeznie. Tekintettel a közbeszerzési eljárásban az ajánlatok benyújtására előírt, legalább 40 napos határidőre és az említett törvényben előírt engedélyezési eljárás 30 napos határidejére, az ajánlattevőknek elegendő idő állt rendelkezésükre az engedélyezési eljárással kapcsolatos lépések megtételére. Másrészt a közbeszerzési szerződést az észt Pénzügyminisztérium könyvvizsgálói már kétszer értékelték és jóváhagyták.
Az észt Pénzügyminisztérium által támogatott állami támogatást nyújtó szolgáltató központ a tallinni közigazgatási bíróság előtt a szociális minisztérium keresetének az elutasítását kérte. Többek között azt állította, hogy a 2004/18 irányelv 46. cikke csak annak megkövetelését teszi lehetővé az ajánlattevőtől, hogy szolgáltasson bizonyítékot arra nézve, hogy rendelkezik a letelepedési helye szerinti tagállam által kiadott, szolgáltatásnyújtásra vonatkozó engedéllyel, vagy pedig arra vonatkozó bizonyítékot adjon, hogy e tagállamban valamely meghatározott szervezethez tartozik. Ezenkívül észszerűtlen és az egyenlő bánásmód elvével ellentétes lenne annak megkövetelése, hogy az ajánlattevő az ajánlat benyújtásakor Észtországban már különböző eljárási lépéseket tegyen, még ha azok a szerződés teljesítéséhez kapcsolódnak is. Az állami támogatást nyújtó szolgáltató központ azonban úgy vélte, hogy nem sérült a bizalomvédelem elve.
A 2019. május 22‑i határozatával a tallinni közigazgatási bíróság azzal az indokkal utasította el a szociális minisztérium keresetét, hogy az a követelmény, hogy az ajánlattevők rendelkezzenek az észt hatóság engedélyével, vagy, hogy Észtországban teljesítsék a tájékoztatási és engedélyezési kötelezettségüket, aránytalan és hátrányosan megkülönböztető feltétel a más tagállamokban letelepedett ajánlattevőkkel szemben. A tallini elsőfokú bíróság a bizalomvédelem elvének a megsértésére alapított jogalapot is elutasította, amelyet a bíróság az észt Pénzügyminisztérium által végzett könyvvizsgálatra alapított.
A keresetének elutasítását követően a szociális minisztérium fellebbezést nyújtott be a tallinni fellebbviteli bírósághoz. A tallinni fellebbviteli bíróság szerint, mivel a hatáskörrel rendelkező hatóság élelmiszeripari tevékenység végzésére vonatkozó igazolásának vagy engedélyének a feltételeit nem harmonizálta teljes mértékben az uniós jogban az élelmiszer‑higiéniáról szóló, 852/2004/EK rendelet, a gazdasági szereplő a származási államától eltérő tagállamban folytatott tevékenység megkezdéséhez nem támaszkodhat a származási állam által kiadott engedélyére, hanem a származásától eltérő tagállamban meg kell szereznie az előírt engedélyt. Ráadásul, amennyiben az ajánlattevőnek a származásától eltérő tagállamban kell kérelmeznie az előírt működési engedélyt vagy a nyilvántartásba vételt, e követelmény veszélyeztetheti az érintett szerződés teljesítését, ha ezen ajánlattevő nem teljesíti a kötelezettséget, vagy ha a tevékenységét nem tudja ezen engedély megszerzéséhez vagy a nyilvántartásba vételhez szükséges feltételeknek megfelelően végezni. A tallini fellebbviteli bíróság megjegyezte, hogy az észtországi működési engedély vagy nyilvántartásba vétel követelménye aránytalan ugyan a más tagállamban letelepedett ajánlattevőkkel szemben, ugyanakkor megállapította, hogy a 2004/18 irányelv 46. cikkének értelmezése nem nyilvánvaló, annál is inkább, mivel az Európai Bíróságnak még nem volt alkalma értelmezni ezt a rendelkezést.
A tallinni fellebbviteli bíróság által az Európai Bírósághoz intézett előzetes döntéshozatal iránti kérdések
1) Úgy kell‑e értelmezni a 2004/18 irányelv 2. és 46. cikkeit, hogy azokkal ellentétesek az olyan nemzeti jogszabályok, amelyek szerint, ha az ajánlattevő nem rendelkezik a megfelelő tevékenységi engedéllyel vagy nincs nyilvántartásba véve, akkor el kell utasítani az ajánlattevőt, mint alkalmassággal nem rendelkezőt?
2) Úgy kell‑e értelmezni a 2004/18 irányelv 2. és 46. cikkeit, hogy azokkal ellentétes, hogy az ajánlatkérő szerv az uniós értékhatárt meghaladó, élelmiszersegély beszerzésére irányuló szerződés esetében olyan kiválasztási szempontot határoz meg az ajánlattevők tekintetében, amely szerint valamennyi ajánlattevőnek már az ajánlatok benyújtásakor tevékenységi engedéllyel kell rendelkeznie vagy szerepelnie kell a nyilvántartásban az élelmiszersegély nyújtásának helye szerinti országban akkor is, ha az ajánlattevő addig nem folytatott tevékenységet ebben a tagállamban?
3) A fenti kérdésekre adott igenlő válasz esetén, a 2004/18/EK irányelv 2. és 46. cikkei egyértelmű rendelkezést tartalmaznak-e, amelynek alapján az ajánlatkérő szerv az élelmiszersegélyre vonatkozó közbeszerzési eljárás esetében az élelmiszertörvény alapján megkövetelheti az ajánlattevőktől, hogy már az ajánlat benyújtásának időpontjában tevékenységi engedéllyel rendelkezzenek.
Az Európai Bíróság az előzetes döntéshozatali eljárásban a következőképpen határozott
1) Az építési beruházásra, az árubeszerzésre és a szolgáltatásnyújtásra irányuló közbeszerzési szerződések odaítélési eljárásainak összehangolásáról szóló, 2004. március 31‑i 2004/18/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv 2. és 46. cikkeit úgy kell értelmezni, hogy azokkal ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amelynek értelmében az ajánlatkérő szervnek a közbeszerzési eljárást megindító hirdetményben az alkalmasság feltételeként meg kell követelnie, hogy az ajánlattevők az ajánlatuk benyújtásakor bizonyítsák, hogy rendelkeznek a szóban forgó közbeszerzési szerződés tárgyát képező tevékenységre alkalmazandó szabályozásban megkövetelt és az e szerződés teljesítésének helye szerinti tagállam illetékes hatósága által kiadott nyilvántartásba vétellel vagy engedéllyel, holott már rendelkeznek a letelepedésük helye szerinti tagállamban hasonló nyilvántartásba vétellel vagy engedéllyel.
2) A bizalomvédelem elvét úgy kell értelmezni, hogy arra nem hivatkozhat az olyan ajánlatkérő szerv, amely a közbeszerzési eljárás keretében az élelmiszerekre vonatkozó nemzeti szabályozásnak való megfelelés érdekében megkövetelte az ajánlattevőktől, hogy az ajánlatuk benyújtásakor rendelkezzenek a szerződés teljesítésének helye szerinti tagállam illetékes hatósága által elvégzett nyilvántartásba vétellel vagy kiadott engedéllyel.
Az Európai Bíróság döntésének indokolása
Az alapügyben szóban forgó második közbeszerzési szerződést 2017‑ben kötötték, azonban a 2004/18 irányelv ekkor már nem volt hatályban, mivel azt 2016. április 18‑i hatállyal hatályon kívül helyezte a közbeszerzésről és a 2004/18/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2014. február 26‑i 2014/24/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv. A 2014/24 irányelv rendelkezéseinek átültetésére nyitva álló határidő szintén 2016. április 18‑án járt le.
Ugyanakkor, mivel a kérdést előterjesztő bíróság nem pontosította azt az időpontot, amikor az ajánlatkérő szerv kiválasztotta az általa követni kívánt eljárást, nem lehet megállapítani, hogy a 2014/24 irányelv rendelkezései nem alkalmazhatatók‑e amiatt, hogy ezen irányelv átültetési határideje ezen időpontot követően járt le (lásd ebben az értelemben: 2016. október 27‑i Hörmann Reisen ítélet, C‑292/15, EU:C:2016:817, 31. és 32. pont; 2018. február 28‑i MA. T. I. SUD és Duemme SGR ítélet, C‑523/16 és C‑536/16, EU:C:2018:122, 36. pont), azzal a pontosítással, hogy a 2004/18 irányelv 2. és 46. cikkainek tartalmát átvette a 2014/24 irányelv.
Ezenkívül a Bíróság megjegyezte, hogy az ajánlattevők azon kötelezettségét, hogy a szóban forgó közbeszerzési szerződés tárgyát képező tevékenységre alkalmazandó szabályozás által megkövetelt nyilvántartásbavétellel vagy engedéllyel rendelkezzenek, alkalmassági szempontként, nem pedig a 2004/18 irányelv 26. cikke értelmében vett szerződésteljesítési feltételként kell érteni.
Az említett követelmény célja, hogy lehetővé tegye az ajánlatkérő szervek számára, hogy értékeljék az említett ajánlattevőknek a szóban forgó közbeszerzési szerződés teljesítésére való alkalmasságát.
Másrészt a gazdasági szereplő azon kötelezettsége, hogy a szóban forgó közbeszerzési szerződés teljesítésének helye szerinti tagállamban nyilvántartásba vetesse magát, vagy ott engedéllyel rendelkezzen, kétségtelenül azt feltételezi, hogy a nyertes ajánlattevőnek létesítménnyel kell rendelkeznie ebben az államban.
Ennélfogva meg kell határozni, hogy a 2004/18 irányelv 46. cikkével ellentétes‑e az, ha az ajánlatkérő az alkalmasság kritériumaként megköveteli a szóban forgó közbeszerzési szerződés teljesítésének helye szerinti tagállamban történő nyilvántartásba vételt és/vagy engedély kiállítását, még abban az esetben is, ha az ajánlattevők a letelepedésük szerinti tagállamban már rendelkeznek hasonló nyilvántartásba vétellel és/vagy hasonló engedéllyel.
Az Európai Bíróság megállapította, hogy a 2004/18 irányelv (42) preambulumbekezdésével összefüggésben értelmezett 46. cikkből az következik, hogy az alkalmassági feltételnek való megfelelés elismerésének elve az ajánlatok bírálatának a szakaszában érvényesül. Ezen irányelv 46. cikkének első bekezdése így előírja, hogy ha egy közbeszerzési eljárásban részt venni kívánó gazdasági szereplőt felhívnak arra, hogy igazolja a szakmai vagy cégnyilvántartásba történő bejegyzését, vagy eskü alatt tett nyilatkozatot vagy hatósági bizonyítványt nyújtson be, ezt a letelepedése szerinti tagállamban megállapított feltételekkel összhangban megteheti. E cikk második bekezdése ugyanebben az értelemben kimondja, hogy a szolgáltatásnyújtásra irányuló közbeszerzési eljárások során, amennyiben a részvételre jelentkezőnek vagy az ajánlattevőnek meghatározott engedéllyel kell rendelkeznie vagy meghatározott szervezet tagjának kell lennie ahhoz, hogy a származási országában az adott szolgáltatást nyújthassa, az ajánlatkérő szerv kérheti tőle annak bizonyítását, hogy rendelkezik-e ilyen engedéllyel, illetve tagsággal.
Ebből következik, hogy az ajánlattevőnek képesnek kell lennie arra, hogy a közbeszerzési szerződés teljesítésére való alkalmasságát a letelepedése helye szerinti tagállam hatáskörrel rendelkező hatóságaitól származó dokumentummal, illetve a szakmai vagy cégnyilvántartásba történő bejegyzéssel bizonyítsa.
A 2004/18 irányelv 46. cikkének ezen értelmezését megerősítik ezen irányelv más rendelkezései is. Így az említett irányelv 48. cikke (2) bekezdésének d) és j) pontjának ii. alpontja.
A 2004/18 irányelv 52. cikkének (3) bekezdéséből továbbá az következik, hogy valamely tagállam illetékes szervei által a hivatalos nyilvántartásba történő bejegyzésről kiadott igazolás, illetve e tagállam tanúsító szervezete által kibocsátott tanúsítvány a többi tagállam ajánlatkérő szerve számára többek között ezen irányelv 46. cikkére tekintettel az alkalmasság vélelmének minősül. Az említett irányelv 52. cikkének (4) bekezdéséből továbbá az következik, hogy a hivatalos nyilvántartásból, illetve a tanúsítványból kitűnő adatokat indokolás nélkül nem lehet vitatni. Végül ugyanezen irányelv 52. cikke (5) bekezdése második albekezdésének megfelelően valamely tagállam ajánlatkérő szerveinek el kell fogadniuk a más tagállamokban székhellyel rendelkező szervek által kiadott egyenértékű tanúsítványokat.
Egyébiránt az Európai Bíróság megállapította, hogy a 2004/18 irányelv 46. cikkének a megsértése szükségképpen az ezen irányelv 2. cikkében biztosított arányosság és egyenlő bánásmód elvének a megsértésével is jár, mivel az a követelmény, hogy az ajánlattevők egy észt hatóság engedélyével rendelkezzenek, vagy hogy Észtországban teljesítsék a tájékoztatási és engedélyezési kötelezettségüket, hátrányos megkülönböztetésnek minősül, és nem indokolt a másik tagállamban letelepedett ajánlattevőkkel szemben.
A jelen esetben nem lehet arra következtetni, hogy az alapügyben szóban forgó közbeszerzési szerződéseket ne lehetne az ajánlattevő letelepedési helye szerinti tagállamból vagy egy másik tagállamból származó engedéllyel teljesíteni. Így az ajánlattevőnek kell gazdasági szempontok alapján eldöntenie, hogy a szóban forgó szerződés teljesítésének helye szerinti tagállamban kíván‑e létesítménnyel rendelkezni.
Az Európai Bíróság azt is megállapította, hogy az a tény, hogy valamely tagállam a másik tagállamban letelepedett vállalkozás szolgáltatásnyújtását attól teszi függővé, hogy az előbbi tagállamban letelepedési engedéllyel rendelkezzen, azzal a következménnyel járna, hogy megfosztaná az EUMSZ[2] 56. cikkének hatékony érvényesülését, amelynek az, hogy megszüntesse azon személyek részéről történő szolgáltatásnyújtás szabadságára irányuló korlátozásokat, akik nem azon tagállamban telepedtek le, amelynek területén a szolgáltatást nyújtani fogják (lásd analógia útján: 1982. február 10‑i Transporoute et travaux ítélet, 76/81, EU:C:1982:49, 14. pont), azaz az ilyen előírás a szolgáltatásnyújtás szabadságának elvét korlátozza.
[2] az Európai Unió Működéséről szóló Szerződés.
Ebből következik, hogy a 2004/18 irányelv 46. cikkét úgy kell értelmezni, hogy azzal ellentétes az, ha valamely ajánlatkérő szerv az alkalmasság feltételeként megköveteli a közbeszerzési szerződés teljesítésének helye szerinti tagállamban történő nyilvántartásba vételt és/vagy engedély kiállítását abban az esetben, ha az ajánlattevő a letelepedése szerinti tagállamban már rendelkezik hasonló engedéllyel.
Megállapítható, hogy – amint a 852/2004 EK rendelet (1) preambulumbekezdése kimondja – e rendelet célja az emberi élet és egészség magas szintű védelmének az elérése, ugyanakkor a rendelet az élelmiszerek Unión belüli szabad mozgásának az elérésére is irányul.
Márpedig az élelmiszerek szabad mozgásának e célkitűzését befolyásolná az, ha az élelmiszeripari vállalkozóknak nyilvántartásba kellene vetetniük magukat vagy működési engedélyt kellene szerezniük minden egyes olyan tagállamban, amelybe élelmiszereiket szállítják, vagy amelyben azokat tárolják.
Amint a 852/2004 EK rendelet (8) preambulumbekezdésével összefüggésben értelmezett 3. cikkből kitűnik, az uniós jogalkotó egységes megközelítést alkalmaz az élelmiszer‑biztonság szavatolása érdekében az elsődleges termeléstől egészen a forgalomba-hozatalig és kivitelig, és előírja, hogy e célból az élelmiszerláncban minden élelmiszer‑ipari vállalkozónak biztosítania kell, hogy az élelmiszer‑biztonság ne kerüljön veszélybe. Hasonlóképpen, e rendelet 1. cikke (1) bekezdése első albekezdésének a) pontja kiemeli az élelmiszer‑biztonság területén az elsődleges felelősséget, amely az élelmiszer‑ipari vállalkozót terheli.
Mindemellett az élelmiszer‑biztonságot az élelmiszerlánc elsődleges termelésétől kezdődően minden egyes szakaszban biztosítani kell, amelynek céljából az említett rendelet 1. cikk (1) bekezdése első albekezdésének b) pontja, 6. cikke előírja az élelmiszeripari létesítmények hatósági ellenőrzését, nyilvántartásba vételét és engedélyezését.
A 852/2004 EK rendelet 6. cikke azonban nem zárja ki egyrészt az élelmiszeripari létesítmény nyilvántartásba vételére vagy az ilyen létesítmény részére történő engedély megadására vonatkozó hatáskör, másrészt pedig az így engedélyezett tevékenység ellenőrzésére vonatkozó hatáskör szétválasztását. Így olyan körülmények között, mint amelyek az alapügyben felmerültek, a valamely tagállamban történő nyilvántartásba vételnek vagy kiadott engedélynek lehetővé kell tennie a jogosultak számára, hogy olyan másik tagállamban forgalmazzanak élelmiszert, amelynek a hatóságai azonban ebben az esetben szabadon ellenőrizhetik e forgalmazást, és gondoskodhatnak az említett rendelet rendelkezéseinek a betartásáról.
Ebből következik, hogy az a körülmény, hogy valamely gazdasági szereplő rendelkezik a letelepedésének helye szerinti tagállam által elvégzett nyilvántartásba vétellel vagy kiadott engedéllyel, egy másik tagállamban lefolytatott közbeszerzési eljárás keretében olyan vélelemnek minősül, hogy alkalmas arra, hogy ez utóbbi tagállamban élelmiszer‑ellátási és ‑forgalmazási tevékenységet folytasson, és következésképpen arra, hogy abban biztosítsa a szóban forgó szerződés teljesítését.
Amint azt az Európai Bizottság a Bíróság írásbeli kérdésére adott észrevételében jelezte, a vállalkozó következésképpen hivatkozhat annak a tagállamnak a nyilvántartásba vételére vagy engedélyére, amelyben azon élelmiszeripari létesítmény található, ahonnan az élelmiszereit feladta. Ez azért van így, mert a tagállamok kötelesek valamennyi létesítményt hatósági ellenőrzéseknek alávetni, eljárásokat alkalmazni annak biztosítására, hogy az ellenőrzéseket hatékonyan végezzék el, és biztosítani a különböző tagállamok illetékes hatóságai közötti együttműködést. Következésképpen olyan helyzetben, mint amelyről az alapügyben szó van, azon élelmiszeripari vállalkozó, akinek az Észt Köztársaságtól eltérő tagállamban található létesítményét ez utóbbiban nyilvántartásba vettek vagy engedélyeztek, anélkül szállíthat élelmiszert Észtországba, hogy kiegészítő engedélyt kellene beszereznie.
E körülmények között azon kötelezettség, hogy az észt területen raktárral kell rendelkezni, az alapügyben szóban forgó közbeszerzési eljárás sajátos követelményéből, nem pedig magából a 852/2004 EK rendeletből ered. Az Európai Bíróság az ítéletében rámutatott továbbá, hogy az alapeljárás keretében a szociális minisztérium nem hivatkozhat arra a tényre, hogy a Pénzügyminisztérium a könyvvizsgálat során az eljárást korábban már jóváhagyta.